Működésfejlesztés

TEVÉKENYSÉGEK:

Működés és szervezeti audit

A teljes vállalat vagy egyes szervezeti egységek átvilágításával, a feltárt fejlesztendő területek megfogalmazásával, illetve megoldási javaslatok kidolgozásával segítjük a vállalat vezetőit a fejlesztési irányok meghatározásában, az optimális működés kialakításában.

Jövőkép- és stratégiatervezés

A vállalat vezetőivel és kulcsembereivel megfogalmazzuk a cég kihívásokkal teli, de reális jövőképét figyelembe véve a külső és belső működési tényezőket, majd meghatározzuk a jövőkép eléréséhez szükséges stratégiai célokat, amit lebontunk az egyes szervezeti egységek számára konkrét feladatokra és hozzárendeljük a felelősöket, határidőket.

Folyamatfejlesztés

A folyamatok feltérképezésével és a folyamaton belüli feladatokhoz felelősök, közreműködők, inputok, outputok rendelésével átláthatóbb szervezeti működést tudunk megvalósítani, hatékonyabb lesz az együttműködés, hiszen a munkatársak számára egyértelművé válnak feladatok, illetve a felelősségi és hatáskörök.

Teljesítménymérés és –értékelési rendszer kialakítása és bevezetése

Olyan objektív mérőeszközt adunk a vezetők kezébe, amivel egységesen, azonos elvek mentén tudják mérni a munkatársak teljesítményét és ösztönözhetik őket a hatékony, eredményes munkavégzésre.

Projektmenedzsment

Ha nincs a cégénél szabad vagy képzett munkatárs egy fontos projekt levezénylésére, aki a kezdeményezési, tervezési, végrehajtási és kontroll folyamatokat irányítani tudja, akkor biztosítunk olyan szakembert, aki az adott keretek között képes a projekt vezetésére.

Munkatárs kiválasztás és fejlesztés

A hatékony, az adott pozícióra megfelelő munkatárs kiválasztása rövidtávon teher, időt rabló tevékenység, hosszútávon jó befektetés. Mi a rövidtávú terheket tudjuk csökkenteni, átvállalva az első körök feladatait. Ugyanakkor a már jól bevált munkatárs fejlesztésében is segíthetünk pl. a time management vagy a hatékonyabb delegálás területén.

TANÁCSADÓK:

Szabó Szilvia

10 éves multinacionális nagyvállalatoknál szerzett lokális és európai vezetői munkám során a stratégiaépítés, a szervezetfejlesztés és a projekt munka számos erőt próbáló feladatával találkoztam és igyekeztem azoknak megfelelni. Munkámban mindig fontos szerepet játszott a pontos szervezőmunka és a hatékony kommunikáció. Megtanultam, hogy az együttműködő csapatmunka és az egyéni teljesítmény egyszerre és egyformán fontos.

2007-ben váltottam és azóta a multinacionális, gyártási (autóipari) környezetben megszerzett tudásom és tapasztalatom felhasználásával, működésfejlesztési tanácsadóként dolgozom. Főbb területeim szervezeti diagnózis készítés, jövőkép és stratégia kialakítás, folyamat- és működésfejlesztés, hatékonyság növelés, teljesítmény mérési és értékelési rendszer kialakítása.

Fontos számomra, hogy megbízóimmal közösen olyan fejlesztési programot állítsunk össze, ami illeszkedik az adott cég vállalati kultúrájához, méretéhez és rugalmasságához.

Czakó Mónika

KAPCSOLAT:

Szabó Szilvia

szilvia.szabo@mandalahaz.hu

+36 30 331 0401

REFERENCIÁK:

Mk Logok

A hét tündér nyomában – keltsd életre Boldogkő legendáját! - rajzpályázat gyerekeknek

 

Olvass, rajzolj és nyerj!
Fődíj és közönségdíj: 2 éjszakás családi pihenés a Mandalaházban, családi belépővel a Boldogkői Várba.
Ragadjatok ceruzát, ecsetet és segítsetek nekünk életre kelteni a hét tündér történetét!

MEGNÉZEM

×